Rólunk Programok Segítsen és adakozzon Kapcsolat
ro en

A Romániai Máltai Szeretetszolgálatot elismerték a katasztrófavédelem területén

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat immár elismert partner a katasztrófavédelem területén

A RMSZSZ aláírt egy együttműködési egyezményt a Katasztrófavédelmi Ügyosztállyal, valamint a nem kormányközi szektor azon kevés képviselői közé tartozik, amelyek részt vesznek Románia és Japán katasztrófavédelmmel kapcsolatos kérdéseket tárgyaló közös konferenciáján.

A Romániai Máltai Szeretetszolgálat Főtitkára, Tischler Ferenc és a Katasztrófavédelmi Ügyosztály államtitkára, Raed Arafat írta alá a két fél együttműködését célzó protokollt.

A Katasztrófavédelmi Ügyosztállyal aláírt egyezmény célja a vészhelyzetekre való felkészülés feltételeinek és közös keretének megállapítása volt, ami a veszélyhelyzetben lévő személyek sebezhetőségénekt csökkentését célozza. A jövőben a Romániai Máltai Szeretetszolgálat személyzete (alkalmazottaknak és önkénteseknek egyaránt) tanfolyamokon fog részt venni, hogy felkészítsék őket egy esetleges vészhelyzetre, amire közösségi továbbképző tevékenységek (táborok és szimulációk) is lehetőséget fognak majd kínálni.

A RMSZSZ nagybányai és sepsiszentgyörgyi képviselői, akik bőséges tapasztalattal rendelkeznek az elsősegélynyújtás és sérülésellátás területén, ugyancsak részt vesznek a március 13-án, Bukarestben tartandó katasztrófavédelmet érintő román-japán konferencián.

Ennek célja az együttműködés fejlesztése a két ország közt, mindezt tapasztalatcsere révén a földrengések esélyének csökkentése területén.

A Katasztrófavédélmi Ügyosztály szerint Japán és Románia hasonlít a földrengés-veszélyek tekintetében. Központi és helyi szinten Japánban fejlődőben vannak azon együttműködési irányelek, amelyek a földrengések megelőzésére, a földrengések utáni válaszlépésekre és újjáépítésre vonatkoznak. Ez az együttműködés a privát szférát is magába foglalja, mint például a civil szervezeteket is.

A konferencia megbeszéléseinek témái kiterjedtek azokra a rendszerekre és intézményekre, amelyek célja a katasztrófaveszély csökkentése, illetve a hatóságok által gyakorlatba ültetett azon irányelvekre, amelyek a fenti cél elérését célozzák, és nem utolsó sorban az is megvitatásra kerül, hogy a privát szférát miként lehet ebbe bevonni.

Japán részéről Kisaburo Ishii, Japán nagykövete vesz részt a bukaresti konferencián, a Katasztrófavédelemi Iroda képviselői mellett.

Románia részéről dr. Raed Arafat, a Katasztrófavédelmi Ügyosztály vezetője, a miniszterek képviselői, helyi hatóságok, olyan ügynökségek, amelyeknek felelősége a katasztrófa-helyzetek kockázatának csökkentése, egyetemek képviselői és a civilek képviselői is részt vesznek.