Rólunk Programok Segítsen és adakozzon Kapcsolat
ro en

Ferenc pápa megérkezett Romániába

Május 31-én pénteken reggel, a Fiumicino repülőtérre indulása előtt Ferenc pápa a Szent Márta-házban találkozott 15 román származású hajléktalannal, akik Rómában élnek. A fedélnélkülieket Konrad Krajewski bíboros, a pápa főalamizsnása mutatta be Szentatyának. A román hajléktalanok zömmel a Vatikán környezetében élnek és közülük többet a Pápai Alamizsnahivatal lát el.

Ezt követően a Fiumicino repülőtérről negyed kilenckor indult Ferenc pápa Alitalia géppel Románia felé, fedélzetén a pápai kísérettel és az újságíró csapattal, köztük Micaci Cristian római katolikus magyar újságíróval, a nagyváradi egyházmegye pasztorálasszisztensével. Az 1150 km-es távot a repülőgép két óra húsz perc alatt teszi meg és előreláthatólag helyi idő szerint fél tizenkettőkor érkezik meg a román fővárosba. A román állami vezetőknél tett udvariassági látogatás után a Szentatya magánjellegű látogatást tesz Dániel bukaresti pátriárkánál, majd találkozik a román ortodox egyház állandó szinódusával. Este szentmisét mutat be a bukaresti Szent József érseki székesegyházban. Másnap, június elsején szombaton Csíksomlyón folytatja apostoli látogatását, ahol helyi idő szerint fél tizenkettőkor szentmisét mutat be a magyarok számára oly kedves Szűz Mária kegyhelyen.

Forrás: www.vaticannews.va/hu