Rólunk Programok Segítsen és adakozzon Kapcsolat
ro en

Lelkigyakorlatok a Romániai Máltai Szeretetszolgálatnál

Minden tevékenységünk alapja az egész országban a lelki értékek köré épül. Hogy új erőre kapjunk, megismerjük egymást és együtt tudjunk dolgozni, szervezeti szinten minden évben sor kerül lelkigyakorlatokra.

Február 24-26 között, a kolozsvári Manresa Lelki Központban, a máltások önreflexiót, önvizsgálatot tarthattak. Összesen 53 résztvevő volt jelen a Romániai Máltai Szeretetszolgálat 12 fiókszervezete részéről, emellett a Máltai Lovagrend tagjai, s RMSZSZ Igazgatótanácsának tagjai, a Romániai Máltai Ifjóság vezetősége, a Cenzori Tanács tagja, az Etikai Tanács tagjai, illetve a Főtitkárság munkatársai.

A román nyelvű résztvevőket Stelian Veres atya irányította, aki elmélkedésre buzdította őket, emellett 3 fő témáről is beszélgettek: önismeret, szeretet és veszteség. A magyar csoport vezetője Kiss Endre atya volt, aki ugyancsak az önismeret és önelemzés témákat vetette fel.

Az együtt töltött pillanatok, a véleménycserék, imádságok, elmélkedések, a részvétel a szentmisén a résztvevők egységét biztosították, illetve a Romániai Máltai Szeretetszolgálat mottójának relevanciáját is megerősítették: a hit védelme és a szegények szolgálata.